Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Tarlós István főpolgármester

Z. B. Itthon

Tarlós támogatná egy új gyalogoshíd építését a Dunán

Tarlós István főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a Lánchidat nem látja alkalmasnak arra, hogy gyalogoshíddá alakítsák, ellenben említett egy másik helyszínt, ahol támogatná, hogy kifejezetten gyalogoshíd épüljön. A 3-as metró felújítására összedobják a pénzt. Beszélt arról is, indulna-e újra.

Szalai Anna Itthon

Kezdődhet az M3-as metró felújítása

Szerződést köthet BKV a hármas metró északi szakaszának felújítására kiírt tender győztesével. A Strabag 24,1 milliárdért végzi el a munkát.

MTI Itthon

Bocskai úti fák, hová tüntetek?

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Párbeszéd, az ellenzéki párt ugyanis törvénytelennek tartja a Bocskai úti fák kivágását, mivel Tarlós István főpolgármester nem tájékoztatta a lakókat.

MTI Itthon

A BKK-nál sem értik, mi baj volt a metrópótló-tenderrel

A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója mondvacsinált, szakmailag elfogadhatatlan okra hivatkozva semmisítette meg a 3-as metró buszos pótlására kiírt tendert a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint – írja a Népszava.

MTI/hvg.hu Itthon

Tarlós belebakizott a Széll Kálmán tér átadásába

Átadták hivatalosan is a fővárosi Széll Kálmán teret és a budai fonódó villamoshálózatot pénteken. A főpolgármester véletlenül egyszer ugyan Széna térről beszélt, az érintett kerületi polgármestereket pedig nem hívták meg, de legalább elkészült a milliárdokból felújított tér.

hvg.hu Itthon

Félmilliárd forintos előleget kapott a kormánytól Budapest

A főváros addig kapja a havi 500 milliós összeget, ameddig nem születik meg az elővárosi közlekedés átvételéről szóló végleges megállapodás. Az összeg várhatóan csak a költségek felére lesz majd elegendő, de a kormány megígérte Tarlósnak, hogy később elszámolnak a pénzzel.

1 2 3
Soha nem látott nyereséget hozott az Nvidiának az MI-forradalom

Soha nem látott nyereséget hozott az Nvidiának az MI-forradalom

A lakosság segítségét kérik a mentődolgozók, hogy a Budapestre rendelt mentősök kaphassanak meleg ételt

A lakosság segítségét kérik a mentődolgozók, hogy a Budapestre rendelt mentősök kaphassanak meleg ételt

Peugeot új főnöke nyitott a 208 GTi újjáélesztésére

Peugeot új főnöke nyitott a 208 GTi újjáélesztésére

Verekedés tört ki a szerb parlamentben, füstbombákat is bevetettek a képviselők

Verekedés tört ki a szerb parlamentben, füstbombákat is bevetettek a képviselők

Ezek a filmelőzetesek várhatók az idei Super Bowl szünetében

Ezek a filmelőzetesek várhatók az idei Super Bowl szünetében

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

Egy tartálykocsi miatt repültek az autók az Árpád hídi balesetnél – videó

Egy tartálykocsi miatt repültek az autók az Árpád hídi balesetnél – videó

Jogszabály-szigorítással menne neki a civil szervezeteknek a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Jogszabály-szigorítással menne neki a civil szervezeteknek a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Elon Musk: Erőből megtámadták az X-et, és megeshet, hogy egy kormány megrendelésére

Elon Musk: Erőből megtámadták az X-et, és megeshet, hogy egy kormány megrendelésére

A címlapról ajánljuk